2024. nov 25.

Revell Shelby Mustang GT 350H 1:24 autó makett (4.rész)

írta: Gál Balázs
Revell Shelby Mustang GT 350H 1:24 autó makett (4.rész)

Kezdődjön a karosszéria fényezés

Na hát na hát. Eljutottam ide is. Nem volt egyszerű meg kell hagyni, mostanában a sok munka miatt elég kevés időm jutott rendesen belemerülnöm a festésbe és a makettezésbe de most, hogy lett egy kicsivel több időm így haladhattam vele kicsit.

Első körben kezdtem azzal, hogy átrendeztem az egész szobát ahol festek mert nem igazán tetszett és újra rendeztem mindent mert miért ne...Na jó azért volt némi praktikai oka is.

És hát a karosszériát úgy gondoltam, hogy hagyományos módon fogom elkészíteni, úgy ahogy valóban egy autó fényezése készül.

Tehát első pont. Karosszéria hibák javítása.
Itt ugye olyanról nem igen beszélhetünk, hogy karosszéria és lakatos munka de a sorjázást tekinthetjük annak. Szerencsére túl sok nincs rajta így ezen hamar túl is tudunk lenni.

img_1856.JPEG

Második lépés. Alapozás.
Na ez már egy izgalmasabb dolog volt. Egyrészt egy Vallejo Mecha Primert akartam használni amit eddig sose használtam egy olyan higitással amit még sose teszteltem így gondolhatjátok, hogy mi lett az első próbálkozásnak a vége. Sajnos a karosszéria több részén is megfolyt, elfolyt az egész alapozás és sajnos ezek elég csúnyán meglátszódtak így ez nem maradhatott. Szerencsére a már ismert "műkörmös" reszelő kéznél volt a finom szemcsével így mint az autónál a hibás vagy többlet alapozót - mint a glettet - finoman eltávolítottam a felületről majd egy másféle keverési arányt kipróbálva már sokkal jobb volt. A második réteg alapozást már elfogadtam úgy, hogy az már rendben lehet.

img_1854.JPEG

Harmadik lépés. Fényezés.
Vagyis hát a szín felvitele. Ugye a dobozon is meg mindenhol is fekete az autó, én is azt szerettem volna így maradtam is ennél. Azért, hogy elkerüljem a megfolyást illetve egyéb problémákat úgy voltam vele, hogy inkább távolabbról, több nagyon vékony rétegben viszem fel a festéket, így szép egységes és megfolyás mentes réteget kaphatok. Akár csak egy tisztességes fényező egy műhelyben. Végül 5-6 vékony réteg eredményezte azt a szép egységes fekete színt amit szerettem volna elérni.

img_1857.JPEG

Már sajnos itt is látszott, hogy ismét hiányt szenvedek egy dologban. Mégpedig, hogy nincs fújó kamrám. Ennyi fújás után a panellakás szobasarkába beállított asztalt körbe lengte a festékpor, így kénytelen voltam ablakot nyitni. Mielőtt bárki airbrusht használ ajánlom beszerezni valamilyen fújókamrát mert így hosszabb fújkálás után az ember megfullad. Továbbá észrevettem még egy dolgot. Hogy a festés felszínén sajnos a száraz levegőben keringő por bele rakódik. 

Na miért is használnak a fényezők szűrt levegős vákuum kamrát? Na pont ezért.

Mindegy is bíztam benne, hogy nem fog annyira látszani a végeredményen.

img_1861.JPEG

Negyedik lépés. Lakkozás.
Ehhez András barátom a Hobbystore-ból egy Vallejo Mecha Fényes lakkot javasolt. Én mindenképp fényeset szerettem volna, így a márka, típus kiválasztását rá bíztam. Szerencsére a legkevésbé se csalódtam a döntésében. A Mecha lakkot szépen higitva 3 rétegben vittem fel a felületre, amin egyenletesen terült, gyorsan száradt és szép végeredményt kölcsönzött.

Sajnos az egyetlen dolog ami ez után is megmaradt az a fényezésbe ragadt por, amivel sajnos semmit nem tudok csinálni, így a következő kompresszoros alkalomra be fogok szerezni valamilyen kamrát vagy ennek megfelelő alkalmatosságot mert ez így mind egészségre, mind pedig a végeredményre ártalmas.

De kérlek ítéljétek meg ti.

img_1864.JPEG

Ha esetleg felvennétek velem a kapcsolatot, elmondanátok véleményeteket, iratkozzatok fel a Viking Makett Blog Facebook oldalára amit a lentebb található linkre kattintva tudtok megnyitni: Facebook

Szólj hozzá

shelby mustang makett auto revell airbrush Makett hobbystore