Revell Shelby Mustang GT 350H 1:24 autó makett (3.rész)
Utastér és székek
Sziasztok.
Ez a bejegyzés már egy kicsit nagyobb lélegzetvételű lesz, sikerült kicsit jobban haladnom és több technikát összefésülnöm az utastér készítése közben így majd minden részét részletezem.
Itt már sokkal jobban előjönnek a hibák amiket vétek de hát kezdőként valahol kezdeni kell, aztán fejlődni a sok gyakorlás során.
Na akkor kezdjük is.
Az utasteret egy nagy darabként lehet kivágni a rögzítőkeretből. Ez az elem lényegében 2 szint követel meg, plusz egy színt dekorációs elemeknél. Én ettől kicsit eltértem, hogy gyakoroljak a drybrusht és kicsit egyedibbé tegyem az autómat.
Na a kezdés...Először is előkerült az airbrush, amiről már tudhatjátok, hogy nem vagyok egy gyakorlott fújó művész de hát ha már van, azt is gyakorolni kell, így mivel elég nagy felületről beszélünk, el mertem ezzel kezdeni. A padlószőnyeget végig kifújtam szürkére, ahogy azt a forgatókönyv megkövetelte. Elsőre nem volt elég szép a fedés, de még második rétegként sem így végül 3x mentem rá.
Ezt követően a jöhetett a fekete rész. A külső részét az utas térnek még mertem airbrushal fújni, ez egész könnyen is ment mert nem volt semmi amire figyelni kellett volna, így ezt gyorsan, 2 rétegben végig fújtam feketével.
A belső fekete részek elött kimaszkoltam a padlószőnyeg és az ajtók, fekete rész találkozás vonalát, nehogy átfessek véletlenül a szürkére és utána javítgatnom kelljen. Ezután már ecsetet vettem a kezembe, abból is az egyik kedvencemet, egy The Army Painter szintetikus ecsetet. Azért szeretem mert könnyű vele dolgozni, szép vonalakat lehet húzni vele és nem áll szét a szőre már sokadik húzás után se.
Kifestettem a fekete részeket ahogy a papír írta. Na és itt jött az a rész ahol olyan egyhangúnak tűnt az elvárt seftés így azt gondoltam bele viszek egy kis egyediséget. Valószínű, hogy sokaknak ez kicsit sok lesz de nekem igazság szerint nagyon tetszik a végeredmény.
A The Army Painter festékek közül elő vettem a Plate Metal színt és egy drybrush ecsettel szépen meghúztam néhány fekete rész, első sorban az ajtó kárpitot és a hátsó ülés sor alsó részét.
Ezután beragasztottam a hátsó üléssor háttámláját amit szintén drybrushal, ezüstel megfestettem kicsit.
Na és áttértem a következő kis lépésre. Rakjunk is bele valamit ebbe tető nélküli dobozba. Jöhet a műszer fel, váltóbot és természetesen az első ülés sor.
A műszerfallal kezdtem, ez hamar bement a helyére. Kezd végre alakot ölteni a belső tér. A váltórudat kivágtam a króm keretből. Teszem hozzá, elsőnek nem a krómozott kereten kerestem, meg is lepett a dolog, hogy ott van. A váltószoknyát szürkére festettem, a váltógombot pedig feketére. Az egész megint nem akart csak úgy bemenni a lyukba ami elvileg azért van, így ismét meg kellett kicsit fúrni a lyukat, majd ezt követően már szépen be lehetett illeszteni.
Az üléseket az utastér többi része szerint festettem meg, így szép egységes a belső tér. Jöhetett az utolsó simítás. Na de mégis mi lehet az?
Nem más mint az icuri picuri kilincsek amiknél elkövettem azt a hibát, hogy kivágtam a keretből majd utána próbáltam megfesteni. Nem ajánlom. olyan picikék, hogy konkrétan egy örömlány egy havi szájrátétele nincs annyi mint amennyit én most ezzel elszórakoztam. Most a gyakorlottabbak biztos jót nevetnek ezen de hát ez van.
Végül nagy nehezen sikerült megkennem és csipesszel és hegyes fapálcikával sikerült a helyére illesztenem mind a kettőt.
Így végül elkészült az utastér, következő lépésként jön a karosszéria. Nagyon várom mert kimondottan egy olyan elem amit szerintem az ember nagyon vár a makett megépítése során.
A Makettet továbbra is meg tudod nézni, vásárolni az alábbi linken:
Revell Model Set Shelby Mustang GT 350 H 1:24 autó makett 67